A kárrendezés folyamata gyakran időigényes és bonyolult mind a biztosítók, mind az ügyfelek számára. Oldalunk és működésünk nagyon fontos eleme, hogy megkönnyítsük és hatékonyabbá tegyük a biztosítók és a kárügyintézők munkáját, miközben értékes szolgáltatásokat nyújtunk az ügyfeleiknek. Szolgáltatásunk – mivel nem a biztosító képviseletében és nevében járunk el – hiteles, véleményünk és tanácsunk számít az ügyfeleknek. Az ügyfelek elfogadóbbak és megértőbben egy független tanácsadó iroda által kommunikált „rossz hírrel” szemben még abban az esetben is amikor akár ugyanazt mondjuk amit a biztosító mondana. Megelőzzük a konfrontációt, csökkentjük a felülvizsgálatok, panaszok számát.
Hatékonyabb kárrendezési folyamat
Az ügyfelek pontosabb és teljesebb dokumentációt nyújtanak be, így csökken az utólagos egyeztetések száma, és a kárrendezés gyorsabbá válik.
Kevesebb panasz és reklamáció
A tudatos ügyfélképzés révén csökkennek a félreértések és a biztosítókhoz érkező panaszok, ezáltal kevesebb konfrontáció és gördülékenyebb ügyintézés valósul meg.
Csökkentett adminisztrációs terhek
Az előre megszerkesztett és rendszerezett dokumentáció révén a biztosítók munkatársai hatékonyabban kezelhetik a beérkező ügyeket, csökkentve a felesleges adminisztrációt.
Megbízható és ellenőrzött dokumentáció
Az ügyfelek pontos útmutatást kapnak a megfelelő kárleírások, fényképek és számlák összeállítására, így kevesebb hiánypótlási igény merül fel, és csökken a túlszámlázás kockázata.
Gyorsabb döntéshozatal és pontosabb kárkifizetés
Az ellenőrzött, jól előkészített dokumentáció segíti a biztosítókat a gyors és megalapozott kárkifizetési döntésekben, csökkentve a vitás esetek számát.
Hosszú távú ügyfél-lojalitás növelése
A transzparens és gördülékeny kárrendezés növeli az ügyfelek bizalmát, csökkenti a biztosítóváltások számát, és hosszú távon javítja a biztosítók ügyfélmegtartását.
A kárrendezés magas szintű támogatása
< A zökkenőmentes kárrendezés >

Blinszki László, CEO
Az lakaskar.hu szolgáltatásai által nyújtott előnyök a biztosítók számára
< Tudatos ügyfelek, könnyebb ügyintézés >
Az ügyfelek részére a teljesség igénye nélkül az alábbiakat nyújtjuk:
- A szabályzatok, feltételek értelmezése, ismertetése,
- az előzetes tájékoztatás, mi várható, mikor és hogyan, nem utolsó sorban mekkora összegben,
- a biztosítási események pontos meghatározása,
- a részletes, jól megfogalmazott érthető kárleírások,
- megfelelő típusú, minőségű és tartalmú dokumentumok,
- a káreseményről készült minőségi és tartalmilag megfelelő fotók és videók,
- a számlák, bizonylatok, szakvélemények és egyéb igazolások összeállítása, rendszerezése, azok tartalmi és formai követelményei,
- ellenőrizhető, vagy éppen már kollaudált számlák, költségvetések, árajánlatok beküldése,
- előzetes tájékoztatás az Ügyfelek részére a kárrendezésről.
Ezzel a biztosítók gyorsabban és pontosabban tudják elbírálni a károkat, csökkentve az utólagos egyeztetések számát.
A kárrendezés menetének támogatása
Az oldalunkon megtalálható, tematikusan felépített információk és iránymutatások hozzájárulnak ahhoz, hogy az ügyfelek jobban megértsék a kárrendezés folyamatait.
- Átfogó útmutatókat nyújtunk a kárbejelentés, a dokumentáció és a kárszakértői felmérés során elvégzendő feladatokról.
- Kármegelőzési és kárenyhítési tippekkel látjuk el az ügyfeleket, hogy minimalizálják a károsodást.
- A folyamat lépéseit bemutató anyagok segítik az ügyfeleket abban, hogy időben és pontosan teljesítsék a biztosítói elvárásokat.
- Felkészítjük, informáljuk, segítjük a károsultakat, hogy a kárügyintézők, kárszakértők munkáját minél jobban támogassák.
- Tereljük, felkészítjük és segítjük a károsultakat az online biztosítási rendszerek használatára.
A panaszok és reklamációk csökkentése
A kárrendezési ismeretek terjesztésével tudatosabb ügyfélkört alakítunk ki. Ez a tudatosság segít:
- Csökkenteni a hiányos dokumentációból adódó hibákat.
- Csökkenteni a túlszámlázásokat és az ebből adódó konfrontációt.
- Növelni az ügyfelek bizalmát és elégedettségét.
- Csökkenteni a biztosítókhoz érkező panaszok és reklamációk számát.
További előnyök a kárügyintézésben
- A biztosítók adminisztrációs terheinek csökkentése.
- A pontos és rendszerezett kárdokumentáció jelentősen gyorsítják az adminisztrációs folyamatokat, lehetőséget adva a biztosítók munkatársainak, hogy hatékonyabban kezeljék az ügyeket.
- Szakmai támogatásunkkal és tanácsainkkal biztosítjuk, hogy az ügyfelek reális költségvetéseket és árajánlatokat készítsenek, elkerülve a túlszámlázást és a felesleges vitákat.
- Az ügyfélkör fejlesztése
- Az oldalunk használatával az ügyfelek pontosabban értik a biztosítási feltételeket, és tudatosabban kezelik a káreseményeket, ami hosszútávon a biztosítók számára előnyös.
- Ügyfél-lojalitás növekedése – A transzparens és gördülékeny kárrendezés növeli az ügyfelek elégedettségét és csökkenti a biztosítóváltások számát.
- Online eszközök és megoldások használatával egyszerűbbé váló kollaudálás és irodai kárrendezés
Együttműködés a biztosítókkal
Oldalunk nemcsak az ügyfelek, hanem a biztosítók számára is értéket teremt. A biztosítókkal való együttműködésünk célja egy olyan rendszer kialakítása, amely minden érintett számára egyszerűbbé, gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a kárrendezést.
Köszönjük támogatásotok!
Örömmel veszünk minden támogatást, azt az ügyfelekre fordítjuk! A támogatásotokkal hozzájárultok az ügyfél edukációhoz, a bizalom és lojalitás további erősítéséhez, a transzparens kárrendezéshez, és a munkátok egyszerűsítéséhez.
